A Képíró Mester a győzelem jelét véli felfedezni a szürke falra rajzolódó fekete fatörzs formájában. Én társulok ehhez a jelentésadáshoz: ezen a helyen minennapi győzelmekkel gyűrjük le a világot. Mindennapi túléléseink, ügyes kis praktikáink megannyi reményteli szembefordulás az árral: - A földszinti ablakon ott a rács... de nem börtön ez, óóó dehogyis, otthon ez, melyet védeni kell, hisz nincs olyan szegény ember a világon, akinél ne lenne még szegényebb, akitől ne lehetne valamit ellopni. - És a mindennapi győzelmi lelemény: a már rozsdázó védőrács multifunkcionalitását mi sem bizonyítja jobban, mint a ráteregetett ruha, ez a közszemlére kitett szerény, de lám-lám, milyen kacér ruhatár...Bátor színek és vidám csíkok: dacolunk mi az élettel, nem búsulunk attól sem, hogy bent egy ruhaszárítónak sincs hely a szűk térben. Ki-kitörünk belső terünkből, vidáman és szemtelenül-szégyentelenül... mert hát mi okunk is volna szégyenkezni ezen a cifra nyomorúságon... - És nézzük csak meg a V szárai közt kikandikáló kéményt... kifogunk mi a világon, csinálunk magunknak meleget télben-fagyban, mert hát hol is a boldogság mostanában? Megmondta a költő: barátságos, meleg szobában.
A győzelmi V kissé görbe, kissé sötét, kissé csenevész, de a miénk!
(Igen, de most eszembe jutott, hogy volt nekem egy hűséges olvasóm ezen a blogon... és ezt most nem fogja olvasni...)
1 comment:
A Képíró Mester a győzelem jelét véli felfedezni a szürke falra rajzolódó fekete fatörzs formájában. Én társulok ehhez a jelentésadáshoz: ezen a helyen minennapi győzelmekkel gyűrjük le a világot. Mindennapi túléléseink, ügyes kis praktikáink megannyi reményteli szembefordulás az árral: - A földszinti ablakon ott a rács... de nem börtön ez, óóó dehogyis, otthon ez, melyet védeni kell, hisz nincs olyan szegény ember a világon, akinél ne lenne még szegényebb, akitől ne lehetne valamit ellopni.
- És a mindennapi győzelmi lelemény: a már rozsdázó védőrács multifunkcionalitását mi sem bizonyítja jobban, mint a ráteregetett ruha, ez a közszemlére kitett szerény, de lám-lám, milyen kacér ruhatár...Bátor színek és vidám csíkok: dacolunk mi az élettel, nem búsulunk attól sem, hogy bent egy ruhaszárítónak sincs hely a szűk térben. Ki-kitörünk belső terünkből, vidáman és szemtelenül-szégyentelenül... mert hát mi okunk is volna szégyenkezni ezen a cifra nyomorúságon...
- És nézzük csak meg a V szárai közt kikandikáló kéményt... kifogunk mi a világon, csinálunk magunknak meleget télben-fagyban, mert hát hol is a boldogság mostanában? Megmondta a költő: barátságos, meleg szobában.
A győzelmi V kissé görbe, kissé sötét, kissé csenevész, de a miénk!
(Igen, de most eszembe jutott, hogy volt nekem egy hűséges olvasóm ezen a blogon... és ezt most nem fogja olvasni...)
Post a Comment